1.fejezet ~Nem vagyok más...

Itt az első fejezet. Remélem tetszeni fog.

 Bárki bármit is félre értene ez egy KITALÁLT történet.

Jó olvasást!

Az én nevem Taylor Ashley Parks. A fotóimat a neten világ szerte megtalálni, de csak én tudom igazán ki is vagyok. Pletykák millióit olvasni rólam különböző oldalakon. De az én életem más. Nem haltam meg nem vagyok leszbikus egy átlagos lány vagyok attól függetlenül, hogy tinik ezrei is felismerhetnek. Nem tartom magam híresnek csak hírhedtnek ami saját bevallásom szerint nem ugyanaz.

Los Angeles-ben élek a szüleimmel. Én is járok iskolába, mint a többi 16 éves lány. 2 barátnőre tettem szert a hírhedtség miatt: Lauren Cyrus és Paige Kessler. Az ők képeik is terjengenek a világhálón. Régebben Lauren-re azt mondták, hogy Miley Cyrus-nak rokona, de ez nem igaz. Mind a hárman abba hagytuk a fotók feltevését MySpace- re. Semmi értelme nem volt az egésznek. Hogy milyen az életem az állítólagos modellkedés után? Sokkal jobb. Nem kell emberek ezreinek megfelelnem. Járhatok úgy suliba, hogy nem közösítenek ki csak azért, mert én más vagyok.

De kezdjünk mindent a legelején. Onnan amikor Los Angeles-be költöztem a szüleimmel. Egy nagy házat vettünk, ahol kényelmesen elfértünk. Anyáék ismertek egy estére mentek el otthonról én már is megtartottam a város legjobb buliját. Sosem hagytam nyomot a helyszínen, de a barátaim jó voltából mindig kiderült a turpisság. Egy kihalt utcában vettük ezt az ultra menő kérót csak páran laktak ott. Talán a kihalt nem is a megfelelő szó, mert tele volt akkor új építésű házakkal inkább még nem volt felkapott.

-Taylor, segíts behozni a csomagokat! Ne csak a telefonon lógj!- szólt rám erélyesen apukám. Sosem voltam túlságosan segítőkész és nem is titkoltam, de azért akkor kivételesen megfogtam a legkisebb csomagot és felvittem az emeleten lévő első szobába. A fal citromsárga színű volt a helység közepén egy franciaágy mellette éjjeli szekrény külön fürdőszoba hatalmas gardrób. Rögtön lestoppoltam a szobát teljesen illet a stílusomhoz vagy inkább az igényeimhez. Kinyitottam a kis dobozt amit két perccel előtte 'cipeltem' fel és kiszedtem a túl éléshez szükséges dolgaimat: laptop, születésemkor kapott plüssmaci és mobil töltő. A többi pakolást talán jobb ötletnek tartottam anyára bízni. 3 óra múlva már mikor az összes csomagot behordták anyáék a házba és körülbelül ki is pakolták lemerészkedtem az emeletről.
-Elmentem!- ordítottam be a szüleimnek a konyhába akik éppen akkor vacsoráztak ha jól láttam valami tésztát. Nem bántam, hogy kihagytam.
-Hova mész kisasszony? Kipakolni luxus, segíteni luxus, de mikor már mindennel készen vagyunk mennél el?- szidott le anyukám, de egyáltalán nem érdekelt tudtam, hogy úgyis el fog engedni.
-Sajnálom. Ilyet nem csinálok többet. Csak a környéken akartam egy kicsit körülnézni, hogy barátkozzak össze valakivel mielőtt megkezdődne a suli.- nyaliztam egy kicsit, mert tudtam így rögtön megtöröm a jeget. Apukám intett egyet az ajtó felé amelyből tudtam, hogy mehetek- Köszönöm.

Az utca teljesen kihalt volt. Így előkotorásztam a zsebemben pihenő headset-tet és bedugtam a fülembe egy Katy Perry számot kapcsoltam be és elkezdtem hangosan énekelni. Ha valaki a közelemben lett volna tuti halláskárosodással szállították volna a kórházba. Eszembe jutott, hogy nem is sportoltam semmit még ezen a héten, ezért neki indultam futni az első tíz percben jól esett, de utánna eszembe jutott, hogy ez csak a testnevelés órákra emlékeztet úgyhogy inkább abbahagytam. Csak járkáltam szépen és lassan. Meguntam a magányt egy fél óra elteltével úgy éreztem jobb lenne haza menni. Remélhetőleg már anyukám sem mérges.

Mielőtt beléptem volna az ajtónkon valaki megszólított hátulról:
-Szia, te vagy az új lakó?- mondta a srác és én megfordultam. A fiún csőnadrág, póló és a haja is ki volt vasalva, de ennek ellenére egész jó látványt nyújtott.
-Igen, szia. Taylor Ashley Parks- nyújtottam oda a kezem, de ő csak meghúzta a vállát. Nem tudtam mire véljem ezt. Észrevette, hogy vagyok vele, ezért inkább megszólalt.
-Tudom ki vagy. Láttam a képeid a neten.- nagyszerű ezt el akartam kerülni.- Dylan Hill. Engem nem hiszem, hogy láttál volna valaha is.
-Eltaláltad.- mondtam neki majd sarkon fordultam, de eszembe jutott valami- Látlak még?- ő pedig csak aprót bólintott és elindult a velünk szemben lévő ház felé. Biztosan ott lakik gondoltam magamban és a megérzésem bevált.

Átlépve küszöbünket anyáék egy filmet néztek fel-fel nevetve közbe. a TV képernyőjére néztem, hogy mi lehet ennyire szórakoztató, de hamar rájöttem az 'Amerikai Pite' című filmet nézték, ami az egyik kedvencem volt. Bevágódtam melléjük a kanapéra és figyeltem a jobbnál jobb jeleneteket. A filmnek 10 órakor lett vége elhatároztam, hogy nyugovóra térek a hosszú útban igen elfáradtam. Mielőtt elaludtam volna átgondoltam az aznap történteket. Los Angeles eddig nagyon szép volt habár ha láttam belőle két teljes utcát és az a srác, Dylan, még L.A.-nél is jobb. Titokzatos volt és ez tetszett nekem reménykedni tudtam csak, hogy egyszer még jóban leszünk.