6.fejezet ~Fogszabályzó...

Bocsi a sok késésért,

de nem volt jó a gépem:/

Hosszú nap. Nagyon hosszú. Kezdjük ott, hogy egész éjjel nem aludtam egy percet sem, végig azon gondolkodtam, hogy Paige mit talált ki ennek következtében még a szokásosnál is rosszabbul néztem ki mikor reggel belenéztem a tükörbe. A szemeim alatt lévő karikák lilák voltak, mint akinek monoklija van a szeme alatt, a hajammal nem tudtam mit kezdeni ha leengedtem nem állt sehova, ha felfogtam a lófarok húzta a fejem. Igen ez vagyok én a totál szerencsétlenség. Ráadásul apa bejelentette, hogy nem tud bevinni a suliba, mert ma van az első munkanapja az új cégnél. Fél óra séta után estem be a termünkbe. Lauren egyedül ücsörgött az asztalánál egy felül fekete alul színes ruhába. Úgy láttam rajta nagyon izgul, de sehogy sem jutott eszembe, hogy miért.

-Mi a baj?- léptem oda hozzá és felültem az asztalára. 

-Fogszabályzás. Nem rémlik? Azt mondtad elkísérsz.- nézett mélyen a szemembe. Hogy lehetek ilyen feledékeny, hogy csak a saját problémáimmal foglalkozok, ami egyébként a Lauren-é is csak még nem tud róla. 

-Amiatt nem kell izgulnod.- próbáltam nyugtatni több-kevesebb sikerrel, amikor eszembe jutott valami- Hol van Paige?- kérdeztem aggódva és egyben reménykedve, hogy csak késik.

-Nem mondta neked?- csodálkozó arckifejezéssel kémlelte az arcom. Furcsa volt én meg csak lemondóan bólogattam.- Meghalt az apukája tegnap este. A héten már nem jön iskolába.

-Te jó ég. Mi történt?- kérdeztem aggódva.

-Ha jól tudom szélütést kapott és későn hívta ki Paige anyukája a mentőt.- Lauren végig a padlót pásztázta. Én már nem tudtam megszólalni elég önző módon csak az én problémámra gondoltam újból, ami a barátnőm bajához képest semmi. A becsengő zökkentett ki minket a beszélgetésből.

Leültem a helyemre és vártam, hogy belépjen a tanár. Törivel kezdtünk és David felelt. Egyest kapott, de leszartam. Az egész nap nagyon lassan telt el. Ebédszünetben az új pon-pom lányokat mutatták be a suliudvaron, ezért minden diáknak kötelezően a pályán kellett tartózkodnia. A tesi tanár 20 perces beszédet tartott, hogy mennyire örül annak a ténynek, hogy milyen sokan jelentkeztek, de amiatt már eléggé csüggedt, hogy csak ketten tudták teljesíteni a kívánt szintet. Egy szóval untatott az egész. Délután kettőkor elindultunk a fogorvoshoz. Útközben Lauren végig azt magyarázta, hogy milyen gázul fog kinézni és Dylan-nek így már biztosan nem fog tetszeni. Szegény még mindig nem tudott semmiről alig bírtam ki, hogy ne mondjam el, amit a pasijáról tudok. Csalfa dög. 20 perc séta után megérkeztünk a fogorvosi rendelőbe. Lauren-t a szó szoros értelmében be kellett tolni az ajtón. Ő bement nagy nehezen a terembe ahová behívták míg én kint ültem. Minden előttem eljövő embert végig mértem. Főleg idősebb emberek voltak, de láttam néhány gyereket is. Nem mondom, hogy tumultus volt, de mégis rengetegen voltak a rendelő pedig elég kicsi méretű. Nem tudom mennyi idő telhetett el míg ott ücsörögtem, amikor arra lettem figyelmes, hogy Lauren áll előttem.

-Na mosolyogj!- szólítottam meg a félénk barátnőmet, de ő csak lesajnálóan bólintott.- Na!- erőltettem tovább, mikor végre valahára megláttam a várva várt vigyort az arcán. Őszintén szólva azt hittem sokkal rosszabb lesz, de egész jól állt neki.

-Förtelmes.- állt a rendelőben található tükör elé Lauren.- Most már tuti, hogy szingli leszek.- nézett rám szomorúan és az ujjával a fogszabályzójára mutatott.

-Ne reagáld túl.- próbáltam nyugtatni ezúttal semennyi sikerrel.

-Nem lesz egy barátom sem. Te és Paige is ott fogtok hagyni.- nézett mélyen a szemembe, mikor kiléptünk a fogorvosi rendelő ajtaján, mintha azt akarta volna, hogy rádöbbenjek, hogy ő már nem is ember. Komolyan úgy érezte magát.

-Ne butáskodj!- szóltam rá erélyesen és meg is lett a várt hatás, Lauren elhallgatott és sétáltunk tovább hazafelé.

Éppen búcsúztam elfelé az immáron fogszabályzós barátnőmtől, amikor megpillantottuk Dylan-t egy másik lány szájában keresgélt valamit, úgy látszott nagyon élvezte. Próbáltam úgy fordulni, hogy Lauren ne vegye észre, de már késő volt. Mikor meglátta nem mondott semmi csak sírva rogyott le a földre. Én is valahogy így éreztem magam, mikor megtudtam, hogy barátnője van. De az a sokk, amikor megláttam, hogy ki is az a csaj engem is elképesztett újra. Autumn volt az, akinek elvileg barátja van, de hát amint kiderült Los Angeles-ben semmi sem az aminek látszik. Főleg nem a kapcsolatok, amik tinik millióit tesznek tönkre többek között az én egyik legjobb barátnőmet és valljuk be engem is, mert én is ugyanúgy át voltam verve. Pár perces zokogás után Lauren felállt és elindult Dylan és Autumn felé...